2011. november 11., péntek

Kisbalogék

Na motymoty jányom mostan gyorsan elősorolom hogy ma mikor hazajött az én drága Árpim a kenyérgyárbul, montam neki millen jó emberek segítettek nekem boggerozás közben, mer vótak ezek a dobozok de azokba semmit se írtak magyarul, asztán a boggerosok tutták mit kelletett csinyáni velök. Ésakkor az én Árpim aszonta vigyázzak mer úgy járok a boggeros emberekkel mint a szomszéd Kisbalogékkal akikhez addig járogattam míg asztán elkőtöztek és a póstamester szerint még a címüket is titokzatosították. Pedig az én drága Árpim tudhassa hogy nem énmiattam kőtöztek el a Kisbalogék háthiszen nem vótam én náluk sokat, csak amikó hallottam valamit a faluba akkor futottam át hozzájuk dílelőttönkint, s mire Árpim hazajött ötkor már mindég otthon is vótam, és az se igaz hogy sokat ettem vóna náluk, hát mennyit tud enni egy ijjen kicsiny vénasszony? Egy kis kenyírkét elfogadtam szalonnával meg hagymával asztán ha az ebídnél is megkínyátak a levesbül csak csibehúst meg tésztát szettem, a második fogást ugyancsak erőtették, asztán sokszor vót édesség is, de inni asztat mán tényleg nem ittam, meg mintha sajnáták is vóna, a negyedik ötödik pohár ágyaspájinka után a zasszonyka mán mindég elrakta az üveget, ha meg elfogyott a bor, azé se mentek le a pincébe... Furcsa népek vótak na, nem ollan kedvesek mint ezek a boggerosok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése